Parancsnok - Infó
XV. TÖRTÉNELMI VETÉLKEDŐ - II. Rákóczi Ferenc
2011. március 18-20., Marcelháza
Résztvevők: Beňo Zsuzsanna
Antalicz Kristóf
Farkas Viktória
Križan Dávid
Mits Bernadett
Gratulálunk az elért eredményhez!
GRATULÁLUNK!
Kiscserkész-avatás
Csapatunk négy kiscserkésszel gyarapodott, akik 2010.08.29- én tettek ünnepélyes fogadalmat Füleken.
Farkas György
Megyesi Rebeka
Kissimonyi Vivien
Beňo Róbert
_________________________________________________________

A kisfilm az Anyanyelvünkért Polgári Társulás felkérésére Bauer Edit EP-képviselő támogatásával készült és része a szlovákiai magyarok anyanyelv-használatát népszerűsítő kampánynak.
_______________________________________________________________
A Betlehemi békeláng

A betlehemi láng a krisztusi szellemiség szimbóluma, mely nagy út után ér el hozzánk. Immár két évtizede szervezzük meg a Betlehemi Béke láng akciót, melybe évről évre több ember kapcsolódik be. A Betlehemi Béke láng ötlete szoros összefüggésben van Jézus születésével. A pásztoroknak kihirdetett béke-kinyilatkoztatásra emlékeztet: "Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakarat embereinek!" (LK 2, 14). Ezért a béke-fény terjesztésénél arra kell törekedni, hogy az emberek minél közelebb kerüljenek a karácsonyhoz.
Az ENSZ 1986-ot a béke évének nyilvánította. Egy Habsburg Rudolf nevét viselő osztrák cserkészcsapat ötlete alapján a béke szimbóluma a betlehemi Születés templomában égő láng lett. Azóta évről évre Bécsből cserkészek indulnak Jézus születésének helyszínére, hogy a jászol helyén épült templomban, a Születés Bazilikában található örökmécsesből lángot vegyenek. Lámpásba zárva hozzák aztán repülővel Bécsbe, ahol egy ünnepség keretében veszik át az egyes országok, nemzetek cserkészküldöttségei a lángot. Ezt követően a betlehemi láng szállítása lámpákkal és örökmécsesekkel történik, s adják kézről-kézre a cserkészek, hogy elvigyék otthonainkba. Az otthonokban fénylő „betlehemi láng“ imádságra hívó jelenléte összeköti a magyar családokat a világ különböző pontjain élő keresztényekkel, és elmélyíti az adventi előkészület lelkületét. A gyertyával gyertyát gyújtva továbbított láng, a béke lángja azt is jelképezi, hogy akárcsak a lángot, a békét is embertől emberig kell továbbítani.
A 9. sz Szent György cserkészcsapat 1991-től viszi a Lángot a környező falvakba, a helyi templomba, betegekhez és a saját otthonukba.
Ez a láng mindenkié, minden jó szándékú emberé, nincs egyházhoz, felekezethez kötve. Éljünk a lehetőséggel, fogadjuk be a betlehemi láng fényét, melegét otthonunkba, hogy átjárja életünket. (forrás SzMCs)
Áldott, kegyelmekben gazdag karácsonyt kívánok!
Ottó
______________________________________________________________
Csapatunk négy tagja ünnepélyes cserkészfogadalmat tett 2009. 8. 29-én.
Antal Julianna
Bencsok Laura
Matyó Veronika
Mits Kinga
Gratulálunk nektek!
______________________________________________________________
Parancsnoki dicséret
A 9.számú Szent György cserkészcsapat nevében parancsnoki dicséretben részesítem:
Bohus Barbarát: Emberjogi vetélkedő - 1. hely
Matyó Krisztinát: Emberjogi vetélkedő - 1. hely
Péter Dominikát: Emberjogi vetélkedő - 1. hely
Antalicz Kristófot: Történelmi vetélkedő - 2. hely
Beňo Zsuzsit: Történelmi vetélkedő - 2. hely
Korčok Borbálát: Történelmi vetélkedő - 2. hely
Križan Dávidot: Történelmi vetélkedő - 2. hely
Velebný Bencét: Történelmi vetélkedő - 2. hely
Antalic Anikót: Történelmi vetélkedő versenycsapatának a felkészitését vezette
Hojsza Zoltánt: Történelmi vetélkedő versenycsapatát segítette
akik eredményes munkájukkal és az elért helyezéssel méltón képviselték csapatunkat az Ipolyságon megrendezett történelmi és emberjogi vetélkedőn.
Ezúton is gratulálunk az elért eredményhez.
Palást, 2009.03.29. Péter Ottó, csapatparancsnok
______________________________________________________________
Újévi köszöntő egy kicsit másképpen
Hagyományainkhoz hűen az év első napjai mindig a számadások és tervezések napjai. Átgondoljuk dolgainkat, érdemeinket, tetteinket, sikereinket, kudarcainkat. Majd új célokat, terveket, fogadalmakat, elvárásokat tűzünk ki magunk elé, hogy ha majd eljön újból az év vége, megint elvégezhessük ezt a lelki leltározást vagy inkább leárazást. Mert őszintén az, aki évről évre fogatozik, hogy így meg úgy megváltozik, de ezért semmit sem tesz, vagyis minden marad a régiben. Ő a fogadalma által nemesebbé vagy szegényebbé válik-e?
Nem ígéretek kellenek önmaguknak, hanem lépések.
Egy ókori mondás szerint: “Semmilyen szél nem kedvez annak a hajósnak, aki nem tudja melyik kikötőbe tart"
Kedves cserkészek! Mi jól tudjuk, hogy milyen hajóba szálltunk és melyik kikötőbe tartunk, sőt azt is tudjuk, melyik szelet kell vitorláink közé fogni a célunk elérése érdekében. Mert a hajónk a cserkészet, a kikötő (cél) a cserkészet célja, a szél, pedig mindaz, ami segít e cél elérésében.
Mindehhez még hozzátartozik a legénység is, vagyis a cserkészek, őrsvezetők, vezetők. Csak az a hajó éri el a kikötőt, mely jól felkészült legénység irányítja. Mert vannak ellenszelek, sőt viharok, zátonyok és kalózok. Ez alatt azt kell érteni:
A szél, vihar- olyan irányzatok, amelyek mást vallanak, mint mi, elvetik az Istenben való hitet, vagy azt másképp magyarázzák (szekták).
Zátonyok – olyan döntések, cselekedetek, amelyek veszélyeztetik a csapatunk létét, aláássák a vezetők szavahihetőségét, megkérdőjelezik a cserkészet létjogosultságát.
Kalózok- mindaz, ami miatt cserkészeket veszítünk el a csapatból.
Most nézzük meg, hogy hol tart a mi hajónk.
A 2008-as év sikerekben gazdag év volt ezt bizonyítja a jól megszervezett cserkészbál, Liliom kupa első helyezése, történelmi vetélkedő harmadik helyezése, csapattábor, kiscserkész tanyázás, portyák, túrák, számos őrsi gyűlések. Külön szólok a Betlehemi lángról, amelyet Léváról hoztunk el és 10 napon keresztül tápláltunk. Ez a láng eljutott tőlünk: Fülekre, Ipolyságra, Ipolyfödémesre, Nagy Túrra, Egegre, palásti betegekhez és végül a templomunkba.
Említésre méltó még a karácsonyi műsor, ahol minden őrs nagyszerű, látványos produkciót mutatott be(ennek az lett az eredménye, hogy a Vadlovak őrs lehetőséget kapott a cserkészbálban való szereplésre).
Ez a siker mind az őrsvezetők rátermettségét bizonyítja.
Merre tovább?
A 2009-es év egy kicsit túlzással, de a modernizáció éve lesz. Ennek előkészületét már most lehet érezni még pedig: mágneses tábla- előadásokra, padok, asztalok beszerzése- táborban gyorsabb lesz az étkező kialakítása.
Jövőben: csapatotthon külső és belső felújítása, tábori felszerelés bővítése, RAP bevezetése.
A legjobb őrsvezető és a legjobb őrs címmel versenyt hirdetünk meg, amely január 1-től augusztus 31-ig tart.
Ezek nagy kihívások csapatunk részére és csak ésszerű gazdálkodással lehet elérni, együttműködve a biztos, gyümölcsöző siker érdekében.
Végül mindenkinek cserkészélményekben, sikerekben gazdag, boldog újévet kívánok.
BÚÉK
_______________________________________________________
Köszönetnyilvánítás
Dicséretben részesítem azokat a cserkészeinket, akik
2008. november 6-9. között megtartott lengyel-magyar kisebbségi cserkészszövetségek konferenciáján önzetlen munkájukkal hozzájárultak a programok sikeres lebonyolításához.
Csémi Szilárd az SZMCS ügyvezető elnöke a következő palásti cserkészeknek köszöni áldozatkész munkájukat: Matyó Hajnalka
Nyustyin Krisztina
Oszoli Gábor
Péter Ottó
Csapatparancsnok
2008-11-09




